Már majdnem kész vagyunk a kert ápolásával, jövő tavaszra való előkészítésével, csak két fontos dolog maradt hátra: egyrészt a kertet többé-kevésbé ellepő lehullott falevelekkel kell kezdenünk valamit, másrészt pedig növényink téli takarását kell kiviteleznünk, hogy az elkövetkezendő fagyos időszak ne okozzon kárt bennük.

Téliesítés - növénytakarásra mulcs, avarLehullott lombból komposzt és fagyvédő takarás

Az ősz elbűvölően csodálatos színei, melyeket az elszáradt és lehullott falevelek alkotta talajtakarón fedezhetünk fel, szinte minden embert elkápráztat, és évről-évre ámulatba ejt. Feltéve, hogy a hatalmas mennyiségű avart az erdőben, vagy valahol a természetben vesszük szemügyre – és nem a kertünket borítja el! Utóbbi esetben egész más a helyzet: hogy is csodálhatnánk önfeledten a talajt fedő, száz meg száz különböző színben pompázó száraz falevélrengeteget annak tudatában, hogy mindezt komoly energiabefektetés árán kell majd felszámolnunk a közeljövőben… De ha már úgyis kezdeni kell valamit az avarral, miért ne üssünk több legyet egy csapásra, és kössük össze az avar eltakarítását a komposztálás és a kerti növények téli fagyvédelmének feladataival?

Az összegereblyézett avar – kivéve a dióleveleket, azok ugyanis mind komposztálásra, mind fagyvédelmi célú növénytakarásra alkalmatlanok – egy részét tegyük a komposztálóba. (TIPP: Ahhoz, hogy a lombkomposzt kellőképpen levegős, laza szerkezetű legyen, és minél hatékonyabban végbemenjen a komposztálási folyamat, érdemes néhány vékonyabb lehullott gallyat is az avarhoz kevernünk.) A fennmaradó részt pedig használjuk fel a növényeink téli takarására! Fedjük be vele a talajtakarót a fiatalabb fák, a bokrok, cserjék alatt – ez az avarréteg (ami amúgy kellő mennyiségű avar hiányában simán lehet akár szalma is) fogja megvédeni a növényeinket a zord téli fagyoktól. A fokozottan érzékeny, például az olyan mediterrán jellegű növények esetén, mint egyes fűszernövények és a füge, fokozottan ügyeljünk rá, hogy kellő vastagságban fedjük be a tövüket talajtakaróval! Növényeink meghálálják majd nekünk a megóvásukra fordított időt, energiát: ha eljön a tavasz, látni fogjuk, hogy teljesen egészségesek maradtak, és korábbi törődésünknek köszönhetően nagyon gyorsan, szépen fejlődnek majd.

A bejegyzés trackback címe:

http://kerteljunk.blog.hu/api/trackback/id/tr935562213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.