Kerteljünk! - kertépítés blog

Praktikák, ötletek kert és gyepszőnyeg szépítéséhez

Kertépítési tennivalók kertünk virágaival

Megállíthatatlanul halad a tavasz előre – és ekként tesznek kertünk növényei is: az évszak ezen időszakában igen erőteljesen fejlődnek, már-már annyira, hogy az ember olykor szinte látni véli, ahogy napról-napra növekednek. Persze a kertünkben lévő természetben való gyönyörködés mellett akad bőven tennivaló a kertépítés terén. Alább olvasható egy összefoglaló írás arról, milyen aktuális kerti teendők várják, hogy gazdájuk nekik essen, és dolgozzon rajtuk.

Rózsa a kertben, rózsaápolásA rózsákkal való helyes bánásmód

Hamarosan indul a rózsák virágzási periódusa. A már elvirágzott és elszáradt rózsaszirmokat igyekezzünk a növénytől minél körültekintőbben, minél finomabban eltávolítani, hogy az a lehető legkevesebbet veszítsen csak leveleiből. Viszonylag ritka, hogy a rózsa megbetegedjen (pl. rózsarozsdától, vagy lisztharmattól), viszont amennyiben mégis megbetegszik, azonnal vágjuk le a levélzet beteg részét, és égessük el,vagy vigyük jó messzire. (Fontos, hogy ezeket a levéldarabokat a kerti komposztunkhoz se adjuk hozzá, mert átörökíthetik a betegséget a többi növényünkre is!) Ha rózsát ültetünk, figyeljünk rá, hogy ne vizezzük össze a leveleket az öntözés során, csak a tövénél öntözzük a növényt! A rózsák erőnléti állapotának növelése, illetve virágzása fokozása érdekében használjunk szerves trágyát a talaj tápanyag-utánpótlásakor.

Mit tehetünk az egynyári virágokért?

Ne feledjük, hogy az egynyári virágok (főleg ha dézsában vannak) tápanyagban kellő gazdagságú talajt, illetve relatíve sok öntözést igényelnek! Ha a növényekről rendszeresen eltávolítjuk az elvirágzott szirmokat, úgy támogatjuk őket abban, hogy további virágzásuk minél tovább tartson, minél intenzívebb legyen. A meleg évszakban jóformán bármikor telepíthetjük őket kertünkbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerteljunk.blog.hu/api/trackback/id/tr315355259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kerteljünk! - kertépítés blog

Rövid leírások, tippek a kert csinosításához.
Részletes, lépésről-lépésre útmutatókat nagyobb munkálatokhoz itt ne keress! Komoly munkákat (gyepszőnyeg fektetés, térkövezés) tanácsos inkább szakemberre bízni.
Ne kockáztasd, hogy egy több százezer forintos beruházásod odalegyen!

Friss topikok

süti beállítások módosítása