Sokan szoktak érdeklődni a felől, hogy szükséges-e füvet nyírni a gyepszőnyegen az ősz második felében, október illetve november hónapokban is. A válasz röviden annyi, hogy a fűnyírás akár ebben az időszakban is szükséges lehet – erre pontos választ azonban csak a…

Kisebb szünet után újra jelentkezünk: Mert a kertépítés terén akad ám még néhány teendő ősszel, a tél bekövetkezése előtt is! A következő néhány sorban címszavakban összefoglaljuk az automata öntözőrendszerek víztelenítésével és az őszi gyepszőnyeg ápolással…

Kertelő 2015.09.27. 07:00

Füvesítés a kertben

Természetes, ha az ember azt szeretné, hogy kertjére tekintve egy üde, zöld pázsit nézzen vissza rá. E cél eléréséhez az első lépés mindenekelőtt a füvesítés mozzanata. A füvesítés végrehajtható gyepszőnyeg, vagy fűmag alkalmazásával is, azt viszont minden lelkes…

Az előző bejegyzésekben még csak címszavakban sem merítettük ki a füvesítés, illetve a gyepszőnyeg telepítés témáit. Milyen a jó gyepszőnyeg, milyet érdemes vásárolni? Hova és hogyan kell leteríteni a gyepszőnyeg-tekercseket miután elhoztuk a telepről, illetve…

Sokan szokták kérdezni tőlünk, hogy mennyi fényre van szüksége a friss gyepszőnyeghez az egészséges fejlődéshez, a sikeres és minél előbbi legyökeresedéshez. Rendszerint arra szokott kimenni a játék, hogy szabad-e a gyepszőnyeget árnyékba, illetve viszonylag árnyékos…

Van néhány dolog amire nem árt odafigyelni, mert könnyen elcsúszhat rajta az egész füvesítés-projekt… Ha sikerült minőségi gyepszőnyegre szert tennünk, az jó, de még korántsem minden. A hobbikertészeket balsiker esetén rendszerint a most következő dolgok miatt szokta kudarc…

Van egyáltalán különbség közöttük? Tény, hogy manapság leggyakrabban már a gyeptégla elnevezés használatakor a gyepszőnyegre gondolunk. Akkor hát teljesen ugyanaz a gyepszőnyeg és a gyeptégla jelentése? Azért ezt nem mondhatnánk: Valamennyire azért még ma is, de főleg régen…

Vannak a kertünkben levendulák? Hogyha a válasz igen, akkor feltétlenül próbáljunk meg az utolsó nyári hónap folyamán egy – mindössze – néhány percnyi időt szakítani arra, hogy foglalkozzunk velük! Virágzási periódusuk elmúltával, kezünkben egy alkalmas kerti szerszámmal…

Folytatjuk tegnapi cikkünket, amelyben az automata öntözőrendszer telepítésével illetve annak előkészítésével kapcsolatos tudnivalókat boncolgatjuk. 2. Milyen lehetőségek vannak a magyar piacon? Kit válasszak, milyen márkát? Mi továbbra is azt tanácsoljuk, hogy olyan…

Minden bizonnyal már a legamatőrebb hobbikertészek is rendkívül hamar felfigyelnek arra a jelenségre, hogy a mindenkori időjárás a csapadékozás szempontjából nem szokott illeszkedni a kerti növények, a gyepszőnyeg igényeihez. A csapadékmentes időszakokban a pázsit öntözése a…

Maradt még hátra néhány okvetlenül tisztázandó dolog a készgyep lerakással, illetve a gyepszőnyeg telepítés sikeres végeredményével kapcsolatban. Tehát: Érthető, hogy egyesek szívesen megspórolnák, ellenben a megfelelő gyeptrágyázás a gyepszőnyeg telepítés előtt az…

Az alábbiakban egy rövid összefoglaló erejéig címszavakban végigmegyünk a házi gyepszőnyeg telepítés munkafolyamatán – a témáról részletesebben: Útmutató gyepszőnyeg telepítéshez. Legelőször is elő kell készítenünk a füvesítendő területet. Végezzük el időben…